Amikor ránézünk egy üveg konyakra, az első tapasztalatunk az üveg formája, a címke és az ital színe. Ezt látjuk fogyasztás közben. És ez is szempont akkor, ha az italokat jól látható helyre tesszük (bárszekrény, szekrény teteje, stb). Komolyabb (sznob) bárokban szokás a kért ital üvegét elől hagyni, hogy kóstolgatás közben azt meg lehessen tekinteni. Van, hogy kiteszik a vendég elé az asztalra abban reménykedve, hogy a vendég nem tölt után, amikor a pincér elfordul.

A második élményünk az ital illata. A konyakot pohárba öntjük, körbe-körbe lötyböljük, hogy minél több levegővel érintkezve erősebben párologjon, és beleszagolunk. Persze beledughatjuk az orrunkat a pohárba, de ne csodálkozzunk, ha a párolgó alkohol megcsíp. Amit érzünk, az egy kellemes, de nem túl erős illat. Magából az illatból nem nagyon tudunk következtetni az ízre. Itt nincsenek olyan nagy különbségek a konyakok között, mint a viszkik esetében, ahol a tőzeges, füstös viszkik egészen más élményt adnak.

Ez után jön a kóstolás. Valamennyit a szánkba veszünk, kicsit megöblögetjük, majd lenyeljük. A konyakok alkoholtartalma 36-40% körüli, ezért itt főleg az alkohol ízét érezzük. De ha figyelünk, itt megjelennek más ízek is. A rossz konyak ismérve, hogy ilyenkor valami kellemetlen etiles, denaturált szeszes ízt tapasztalunk. Ez nem csak konyakra jellemző, rosszabb viszkinél is tapasztalunk ilyet. Nehéz kitalálni, hogy mi ennek az oka. Az én tippem az, hogy rossz volt az alapanyag. Szerintem a hordós érlelés ezen már nem tud sokat változtatni.

Miután lenyeltük, érkezik az utóíz. És most jöttünk meg a konyakfogyasztás értelméhez. Amit ilyenkor tapasztalunk, az egy kellemes íz és illat kombinációja, amit érzünk a szánkban és az orrunkban a levegőt kifújva. Az utóíz a konyakok esetében jellegzetes, általában karamellához, vaníliához hasonlít. Ez a hordós érlelés miatt alakul ki elsősorban. Persze fontos az alapanyag is.

Az utolsó szempont pedig az, hogy kóstolás után mennyi pénz maradt a tárcánkban. Immár ismerve az élményt, jó üzletet kötöttünk-e.